Útvonal-biztosítás

a Közlekedés Biztonságáért Egyesület

Rólunk

2009 óta aktív részesei vagyunk a hazai kerékpár-, triatlon-  és atlétikai versenyeknek. Több mint 800 rendezvénnyel, és az ezeken motorozott több mint 1 500 000 km-el a hátunk mögött bátran merjük kijelenteni, hogy nagy tapasztalattal rendelkezünk. A kisebb vidéki túráktól egészen a nagyobb országos és nemzetközi rendezvényeken át a világversenyekig mindenhol bizonyítottunk.

Motorosaink a civil élet változatos területeiről érkeznek, az útvonal-biztosítás a hobbijuk. Közhasznú szervezetként az elsődleges célunk a rendezvényeken részt vevő kerékpárosok, futók biztonságának a fokozása. Mi értük motorozunk. 

Szolgáltatások

Kerékpár versenyek

Elsősorban országúti kerékpárversenyeken tudjuk segíteni a szervezők munkáját. Több mint 15 éves tapasztalattal és több száz versennyel a hátunk mögött nagy gyakorlattal rendelkezünk hazai és nemzetközi versenyek biztosításában.

Triatlon versenyek

A triatlon versenyek kerékpáros részében speciális motoros feladatokat látunk el, az útvonal-biztosítás mellett a versenybírók munkáját támogatjuk, a mezőnyben való gyors, biztonságos mozgásukat tesszük lehetővé. 

Médiamotor

Elsősorban kerékpár-, triatlon- és futóversenyeken látunk el médiamotoros feladatokat. A mezőnnyel mozgó fotósok és operatőrök utasként velünk dolgoznak, illetve az élő közvetítések megvalósításában is aktív szereplők tudunk lenni.

Vezetéstechnika

Megalakulásunk óta minden év tavaszán speciális vezetéstechnikai tréningen veszünk részt, illetve vizsgát teszünk. Hisszük, hogy sosem lehet elég jól motorozni, tanulni és fejlődni mindig és mindenkinek kell.

UCI

A fokozatosan fejlődő nemzetközi versenyek évről évre egyre nagyobb kihívást jelentenek kerékpárosnak, szervezőnek, motorosnak egyaránt. Tapasztalt motorosaink rendelkeznek a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) által kiadott motorkerékpáros licensszel.

Ajánlások

Az elmúlt 17 évben sokakkal dolgoztunk együtt. Íme néhány vélemény.

„Sok minden kellett ahhoz, hogy a Tour de Hongrie elérjen arra a szintre, amit most a szurkolók látnak a TV-ben vagy a helyszíneken. Amikor 2015-ben másodszor is felélesztettük a versenyt, szinte semmi sem volt adott Magyarországon azon feltételek közül, amiket ma evidenciaként kezelünk. Például nem volt a broadcast minőségű élő TV adás gyártáshoz semmilyen eszköz vagy szakember, nem voltak olyan speciális járművek, amiket például a célterületen használunk, nem tudtuk, hogy működik egy WorldTour csapat, nem voltak kapcsolataink senkivel a profi kerékpársportból, és a hazai hatóságoknak vagy a rendőrség számára ismereten volt az az eljárásrend, ami már evidencia, és aminek az ismeretében egy Giro d’Italia hazai szervezésbe is bele mertünk ugrani.
A fentiekhez hasonlóan, nem volt szervezett keretek között működő, egységes arculatot mutató, magukat folyamatosan képző, felkészült motoros csapat, amely nélkül egy nemzetközi verseny el sem tud indulni. Hiszen ők azok, akik segítik a rendőrök munkáját, akik biztosítják és jelölik a veszélyes helyeket az útvonalon, adott esetben irányítják a mezőnyt és ők azok, akik a hátukon viszik a fotós vagy operatőr kollégákat – amely komoly felelősséggel jár, hiszen a média munkatárs nem csak a sokmilliós eszközét, hanem az életét bízza a pilótára, sokszor nagyon kiélezett szituációban. A csillagok állása azonban segített, hiszen 2010-től találtunk egymásra az ÚBE csapattal.
Segítették több éven át az egyhetes kerékpáros túráinkat Erdélyben és Kárpátalján, nemzetközi négynapos amatőr versenyünket Horvátországban és persze több, kisebb-nagyobb hazai sporteseményünket. Amikor 2015-ben komoly döntés előtt álltunk, hogy bele merünk-e csapni (ismét) a Tour de Hongrie szervezésébe, akkor már volt egy biztos pont, akikre számíthattunk: az Útvonal-Biztostás Egyesület. Azóta is nélkülözhetetlen partnereink minden országúton zajló eseményünkön, a Tour de Hongrie-tól a 3500 fős Balaton körüli túránkon át a kisebb, százfős versenyekig.”

Eisenkrammer Károly, főszervező (Vuelta Kft.)

„Ahhoz, hogy minőségi szolgáltatást tudjak nyújtani, professzionális, a munkájára igényes partnerekre is szükség van. A BringaTV, forgatásai során rendszeresen igényel a kerékpárversenyeken biztonsággal és magabiztossággal mozgó motorosokat, akik nem csak a forgalmi helyzeteknek megfelelően képesek közlekedni, hanem egyszersmind képesek a mögöttük ülő operatőr fejével is gondolkodni. Ez az a plusz, amiért igény esetén gondolkodás nélkül az ÚBE-re esik a választásom.”

Várnagy László, producer (Bringa TV)

„Az elmúlt időszakban négyszer vettük igénybe az ÚB Egyesület útvonal-biztosítását. Minden alkalommal egy jól felkészített, szimpatikus, profi csapatot küldtek, akik kiváló munkát végeztek, egyúttal mind a résztvevő kerékpárosok, mind a többi közlekedő ‘nyelvét’ is jól beszélték. Mindezen szempontok kiemelt fontossággal bírtak az eseményeink minősége szempontjából. Jó szívvel ajánljuk őket mindenkinek.”

Székely-Molnár Ákos, főszervező (Randonneurs Hongrie)

„Tapasztalt versenyrendezőként hívtam meg triatlon verseny biztosítására ÚBE-t, a verseny előtti egy-két kérdésből – mondatból éreztem profikkal van dolgom… A versenyek alatt minden alkalommal a maximumot nyújtották, a verseny végeztével motorosokhoz illő lazasággal kezelték a dicséreteket, köszönetet. Nem csodálkozom, hogy hónapokkal előre le kell foglalni a munkájukat. Nagyon hatékony segítséget tudnak nyújtani rendezvényeiteken, hívjátok Őket bátran, nem fogtok csalódni!”

Borbély Miklós, szervező, a Bajai triatlon mindenese

„Több közös munka után állíthatom, hogy egy profi csapatot ismertem meg nagyon szeretünk veletek dolgozni. Jó megjelenés, precíz munkavégzés és profi motorkezelés. Ha bárki érdeklődik kiket ajánlanék ilyen munkára. nem kell sokat gondolkodnom rajta. Csak így tovább srácok!”

Pólik Szabolcs (MTSZ versenybíró)

„Kiváló tapasztalatokat szereztünk a magyar UBE motoros csapattal az Ironman 70.3 Belgrade verseny során. Professzionalizmusuk, precizitásuk és a komplex versenykörnyezetben való gördülékeny munkavégzésük nagy bizalmat adott nekünk a rendezvény biztonságát és menetét illetően. Különösen lenyűgözött minket a megbízhatóságuk és a folyamatos, világos kommunikációjuk, ami valóban értékes partnerré tette őket egy magas színvonalú versenyélmény megvalósításában.”

Ljudmila Medan (Belgradi Iroman verseny szervezője)

Kiemelt rendezvények

Tour de Hongrie

Magyarország legrangosabb országúti kerékpárversenyét az újraindulás óta támogatjuk. Az előkészítés során részt vállalunk a pályabejárásban, illetve a rendőrséggel szoros együttműködésben részt veszünk a verseny biztosításában. A média kiszolgálását külföldi kollégákkal kooperálva szintén mi látjuk el.

Év:

2016-2026

Típus:

nemzetközi kerékpár, UCI 2.1

IRONMAN 70.3 Belgrade

Belgrádi partnerünkkel szoros együttműködésben a IRONMAN 70.3 futamainak lebonyolításában segítsünk évről évre rendszeresen több motorossal.

Év:

2024-2025

Típus:

nemzetközi triatlon

Ironman biker
Atlétika VB UB team

Atlétika Világbajnokság

A budapesti világbajnokság utcai futó- és gyalogló számainak lenbonyolításában 4 motorssal vettünk részt, a média képviselőinek segítettünk együtt mozogni a mezőnnyel.

Év:

2023

Típus:

nemzetközi atlétika

Giro d’Italia

A budapesti nagy rajt és a magyarországi szakaszok lenbonyolításában 6 motorssal vettünk részt. UCI WorldTour kategóriájú versenyen a nemzetközi motoros csapat aktív szereplői voltunk.

Év:

2022

Típus:

nemzetközi kerékpár, UCI WorldTour

Giro UB biker

BalatonFondo

A Balaton-felvidék festői tájain zajló Balatonfondo Magyarország legnagyobb országúti kerékpáros maratonja. A rendezvény különlegessége a Giro d’Italia hazai szakaszait idéző hangulat és a professzionális, teljes útlezárás melletti lebonyolítás. Az UBE csapata büszke arra, hogy a Balatonfüredről induló, több mint ezer fős mezőny biztonságos haladását és a verseny zavartalan menetét motoros biztosítással támogathatja ezen sporteseményen.

Év:

2024-2026

Típus:

nemzetközi kerékpár

Tour de Mátra

Magyarország legmagasabb pontján záruló, rangos országúti kerékpárverseny, melynek biztonságos lebonyolításáért és a mezőny gördülékeny haladásáért az UBE motoros csapata felel. Büszkék vagyunk rá, hogy állandó partnerei lehetünk ennek a hazai kerékpársport számára meghatározó sportfesztiválnak.”

Év:

2024-2026

Típus:

nemzetközi kerékpár

Típus:

nemzetközi kerékpár

EYOF – Győr

Az Európai Ifjúsági Olimpia országúti kerékpár versenyeinek útvonal biztosítási feladataiban oroszlán-részt vállaltunk. A zárt pályás versenyen – mind az egyéni időfutamokban, mind pedig a mezőnyversenyekben – motorosaink gondoskodtak a kerékpárosok felvezeté-séről, a leszakadó csoportok biztosításáról és a média kiszolgálásáról.

Év:

2017

Európai Játékok – BAKU

Az Európai Játékokon Bakuban négy motorosunk képviselte az Egyesületet és egyben hazánkat. A triatlon versenyek lebonyolításában segítettünk,  vadonatúj Suzuki V-Strom motorokkal mozgattuk a versenybírókat zárt pályás kerékpár versenyeken. Élményeinket az onroad.hu magazinban is megírtuk.

Év:

2015

Típus:

nemzetközi triatlon

Triatlon VB – Budapest

A Budapest belvárosában rendezett Triatlon Világbajnokság kerékpáros futamainak pályabiztosítását, és a hazai valamint a nemzetközi sportbírók mezőnymunkájának támogatását 18 motorosunk látta el. Nagyszabású, nemzetközi megmérettetéseink közül ez volt az első komoly kihívás.

Év:

2010

Típus:

nemzetközi triatlon

Határon-túra

Öt éven keresztül segítettünk kiemelt partnerünknek és barátainknak, a Vuelta csapatnak határon átívelő túráik szervezésében. Erdély, Kárpátalja és a Délvidék vadregényes útjain több ezer km-t motoroztunk, életre szóló barátságokat kötöttünk és meghatározó élményeket szereztünk, melyek szilárd alapját képzik az Egyesület jelenének is. 

Év:

2010, 2011, 2012, 2013 (2014)

Típus:

nemzetközi kerékpár túra

Csapat

Szalai Péter

Szalai Péter

elnök

Az Egyesület elnöki feladatait 2024 eleje óta látom el. Az ezt megelőző években is aktív részese voltam az egyesületi munkának, számos rendezvény lebonyolításáért feleltem.

Németh Róbert

Németh Róbert

szervező

2019 óta látom el Egyesületünk szervezői feladatait. Nem csak a motoros feladatokból veszem ki a részemet, hanem a rendezvények, versenyek szervezőivel  való kapcsolat-tartást (és a telefont) is kézben tartom.

Alföldy Árpád

Alföldy Árpád

titkár

2015-től veszek részt az egyesület munkájában, 2019-től titkárként a pénzügyi, gazdasági, működési feladatokat irányítom és a rendezvények aktív részvevője vagyok. A hosszú távú motoros túrák kedvelője vagyok.

Kapcsolatfelvétel

Kövess minket a közösségi médiában!

Útvonal-biztosítás a Közlekedés Biztonságáért Egyesület

1064 Budapest,
Podmaniczky utca 57. 2/14.

18137240-2-42

Vagy írj nekünk közvetlenül innen!

Kapcsolat (#2)

Gyakran Ismételt Kérdések

Milyen feladatokat vállaltok?

Első sorban kerékpár- és triatlon versenyekre fókuszálunk, de ritkábban futóversenyek biztosításában is segítünk.

Milyen feladatokat nem vállaltok?

Nem profilunk az autós- és motoros felvonulások, esküvők, ünnepi ceremóniák, politikai- vagy más tematikájú tömeges rendezvények biztosítása.

Hogyan lehet csatlakozni hozzátok?

Írj nekünk emailt a toth.attila@utvonalbiztositas.hu címre, küldd el az életrajzodat, ebben mindenképpen térj ki a motoros múltadra. Ezt követően személyes találkozót szervezünk, ahol alkalmad nyílik minden kérdést feltenni nekünk, illetve mi is jobban meg tudunk téged ismerni. 

Fontos, hogy olyan csapattársakat keresünk, akik szívügyüknek tudják tekinteni a útvonal-biztosítást, el tudják fogadni a Csapat alapértékeit és alkalmazkodni tudnak hagyományainkhoz.

Ez főállásnak tekinthető?

Semmiképpen. Az útvonal-biztosítás elsődeleges célja a segítség nyújtás, a rendezvények biztonságának növelése és a magas színvonalú lebonyolítás támogatása. Csapatunk tagjai hobbiként, kedvtelésből végzik a rendezvényeken a motoros feladatokat.

Ennek ellenére a tevékenységünk nem nonprofit jellegű, igyekszünk minden körülmények között biztosítani a motorozás költségeinek megtérítését. Kivételt képeznek ez alól a karitatív rendezvények.

Valójában ti civil motorosrendőrök vagytok?

Nem. Egyáltalán nem látunk el rendőri feladatokat. A rendőrséggel szoros együttműködésben, szigorúan az adott rendezvényre vonatkozó megállapodás szerint veszünk részt az útvonal-biztosításban. 

Rendelkeztek valamilyen speciális képzettséggel?

Igen. Tapasztalt motorosaink java része rendelkezik a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) által kiadott licensszel. Ennek előfeltétele az évenként megújítandó vezetéstechnikai-, elsősegély nyújtó- és szakmai vizsga.